Óvodás lesz a gyermeked? Ezt olvasd el, mielőtt választasz!

2018.03.25

Még csak most született Milu és Réka, és már itt az első (vagy már többedik?) komoly döntés, amit meg kell hozni. Hova menjenek óvodába? 

Nézzük először azt, hogy kinek is kell beiratkoznia óvodába 2018. szeptember 1-től?
A törvény azt rögzíti, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (szeptember 1-től) legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. 

Szóval Milunak, aki 2014.11.25-én született meg kell kezdenie az ovit szeptemberben. Rékának pedig, aki 2015.11.25-én született, csak 2019. szeptemberétől kell kötelezően megkezdenie. Ha szeretnénk, akkor az ovin múlik, hogy felveszik-e már 2018 szeptemberétől Rékát, mert rá ez a szabály vonatkozik: Az óvoda felveheti azt gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen, fővárosi kerületben található három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Mielőtt a szempontokat tisztázzuk, érdemes átgondolni, hogy csak állami vagy magánóvodák is szóba jöhetnek. Mi első körben az állami óvodákat fogjuk megnézni, ezek alapján:

Mik azok a szempontok, amiket mérlegelünk a választáskor?
1. A kémia
Nagyon várom már az áprilisi nyílt napokat, mert számomra az egyik legfontosabb dolog, hogy működjön a pedagógusokkal (és a vezetővel) a kémia. Úgy értem, hogy mind nekem, mind a gyerekeknek szimpatikusak legyenek az ott dolgozók, és egyenrangú felekként, partnerként tudjunk majd együttműködni a 3 év alatt.

2. Hol helyezkedik el az ovi?
Számunkra fontos az is, hogy az ovi hol helyezkedik el (lakóhelyünkhöz esetleg munkahelyünkhöz képest)? Mennyire tudjuk jól, könnyen megközelíteni a mindennapi rutinunkat figyelembe véve? 

3. Milyen a felszereltsége az óvodának?
Milu elég nagy mozgásigényű, így egy fontos szempont nekünk, hogy milyen udvarral, tornateremmel, csoportszobával rendelkezik az adott óvoda. De az is egy fontos dolog, hogy milyen a felszereltsége, a játékok állapota, higiéniája.

4. Vélemények
Igyekszem begyűjteni a véleményeket, tapasztalatokat a lehetséges óvodákról a már odajáró gyermekes anyukáktól. Erre nagyon jó terep pl. a játszótér. 

5. Milyen napközbeni fejlesztőprogramokra van lehetőség? (pl. úszás)
Alapvetően abban hiszek, hogy a gyerek legyen gyerek, amíg lehet, így ezen szempontnál számomra nem fontos pl. az idegennyelv tanulás lehetősége. Annak viszont örülnék, ha például minél több mozgásformával megismerkedhetne Milu és Réka.

6. Kik fognak odajárni?
Hiszek abban, hogy azon 5 embernek az átlaga vagyunk, akivel a legtöbb időnket töltjük. Ez igaz a gyermekeinknél is. Ezért fontos számomra, hogy milyenek lesznek a kis csoporttársak, és természetesen ez alapján milyen szülői közösség része leszek.

7. A táplálkozás és az óvoda nevelési programja
Szerencsére allergia nálunk egyik gyermeknél sincs. Fontos ugyan számomra, hogy egészségesen étkezzenek, de ez a pont az óvoda nevelési programjával együtt nálam kisebb prioritással bír.

A fentiek a mi prioritási sorrendünket tükrözik. Természetesen itt is igaz, hogy mások vagyunk. Lehet, hogy neked más előrébb kerül. És ez így van jól. Azt javaslom azonban, hogy mielőtt döntesz, nézd meg az alternatívákat (ha vannak) és az alapján hozzátok meg a döntéseteket. 

Sikeres óvodaválasztást kívánok és ne felejtsétek megkérdezni, hogy mikor lesz a beiratkozás a választott helyen.

Üdv.

Anya-talpaló Mea