Jelzáloghitel elengedés - kinek? mikor? hogyan?

2023.02.13

Gyermekek után járó lakáshitel-elengedés

2018. január 1. óta azok a családok, ahol már legalább két gyermek van, minden újabb gyermek születésének jogán 1-1 millió forinttal csökkenthették a fennálló lakáshitelük tőketartozását, melynek kifizetését átvállalja tőlük az állam. 2019. július 1. után a támogatást kiterjesztették a második gyermekekre is, a harmadik gyermekre járó támogatás összege pedig 4 millió forintra emelkedett. Azok számára, akik a harmadik gyermekre járó 1 milliós támogatást már korábban igényelték, a 3 milliós különbözet visszamenőleg is kérelmezhető. (A további gyermekekre járó támogatás összege 1 millió forint maradt.)

Kik jogosultak a hitelelengedésre?

Azok a házaspárok és élettársak, akik együtt neveltek már legalább 2 gyermeket (2019. július 1 után 1 gyermeket), és ezután született még közös gyermekük, de nem csak vér szerinti, hanem örökbe fogadott gyermekek is számítanak. Feltétel még az igénylők büntetlen előélete, illetve egyik félnek sem lehet köztartozása.

Mely gyermekeket veszik figyelembe?

A jogosultság megállapításakor csak az igénylő párral közös háztartásban élő, kiskorú gyermekek számítanak.

Hogyan kell benyújtani az igénylést?

Az igénylést a járási hivatalnál vagy kormányablaknál kell beadni, a jogosultság megállapítása után kapott igazolást pedig be kell mutatni a hitelező pénzintézetnél. A folyamat ezután automatikusan végbemegy, és az előtörlesztés díját szintén az állam fizeti.

A kérelem benyújtására a pároknak a gyermek születését követő maximum 60 nap áll rendelkezésére. Akadályoztatás esetén ez a határidő meghosszabbítható, de a születést vagy az esetleges örökbefogadást követő maximum 120 napon belül be kell nyújtani a kérelmet. 

Ha az igénylésben vagy a feltételek értelmezésében segítségre van szükséged ajánljuk a jelzáloghitel elengedési csomagunkat, vagy pedig az egyéni konzultációs lehetőséget velünk.