Az otthonfelújítási támogatás - 5 feltétel és ami mögötte van
Továbbra is felújítási lázban ég az egész ország. Egy korábbi cikkemben végig vettük az otthonfelújítási támogatás sarokpontjait. Ma néhány olyan sarokpontot veszek górcső alá, amivel kapcsolatban a felújítási támogatás zárt FB csoportomban a legtöbb kérdést kaptam.
1. Gyermek(ek) és a vele/velük kapcsolatos feltételek
Legalább egy gyermeket kell nevelnie az igénylő(k)nek. Gyermeknek számít a12. hetes magzat is, akárcsak a 25 évét még be nem töltött fiatal is, feltéve, ha állandó lakcíme a felújítandó ingatlanban van. A megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők pedig a gyermekük életkorától függetlenül igénybe vehetik a támogatást.
A gyermeknek ezen életkori előírásoknak az igénylés pillanatában kell megfelelni. Tehát minimum 12 hetes magzat, ill. maximum a beadás napja után 25. életévét ünneplő gyermek számít ide. Utóbbi, tehát mondjuk nagykorú esetén az sem probléma, ha nem eltartott, dolgozik, vagy akár külföldön tanul. Fontos, hogy állandó lakcíme a felújítandó ingatlanba szóljon.
2. Együttes igénylés házastársak, élettársak esetén
Házaspároknak, élettársaknak együttesen kell igényelniük a támogatást, amennyiben a lakcímük azonos. Az élettársi kapcsolatot nem szükséges okirattal igazolni. Ha eltérő állandó lakcímmel rendelkeznek, akkor egy házas vagy élettársi kapcsolatban élő szülő egyedüli igénylő is lehet, feltéve, ha egyedül is megfelel az egyéb igénylési feltételeknek (mint pl. az 50%-os minimum tulajdoni hányad, 1 éves TB jogviszony). A támogatás teljes összegére jogosult ilyenkor az a szülő, akinél legalább egy közös gyermek lakóhelye van, ha a másik szülőnél egyetlen közös gyermeknek sincs lakóhelye. A támogatás 50%-os mértékére jogosult mindkét szülő, ha külön-külön mindkettejük lakóhelye megegyezik legalább az egyik gyermekük lakóhelyével.
3. Állandó lakcím körüli mizéria
Az igénylés összes szereplőjének (szülőknek és gyermekeknek) legalább egy éve a felújítással érintett lakásban kell állandó lakóhellyel rendelkezniük.
Ezen feltételnek nem kell megfelelnie az 1 év alatti gyermeknek (a szülőknek és a tesóknak így is teljesíteniük kell ezt az "előírást").
Illetve amennyiben
1 éven belül került a tulajdonunkba (vásároltuk, örököltük, ajándékozással
kaptuk), vagy 1 éven belül építettük, akkor nem kell, hogy 1 éve ez legyen az
állandó lakcímünk. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapján vizsgálják,
hogy beadáskor fennáll-e az előző. A számlák gyűjtésével, tehát a felújítás
megkezdésével nem kell megvárni a lakóhely bejelentését, vagy az egy év
elteltét. A kifizetett számlák 2021. január 1-jétől gyűjthetők, kivéve, ha az
új építésű lakás az ingatlan-nyilvántartásba még nem került bejegyzésre, mivel
az otthonfelújítás keretében az építés nem támogatható.
4. Az 1 éves TB jogviszony és ami mögötte van, vagyis
ami elfogadható
Az igénylő vagy együttes igénylés esetén legalább az egyiküknek rendelkeznie kell egy év társadalombiztosítási jogviszonnyal.
Ez azonban nem azonos azzal, ha valaki maga után fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Sajnos az itt nem elég a támogatás igényléséhez.
Ha valaki GYED-en vagy GYES-en van, akkor minősül biztosítottnak, ha közben a foglalkoztatásra irányuló jogviszonya fennáll. Tehát munkából ment babázni és nem szűnt meg a munkaviszonya. Külföldön munkát vállaló abban az esetben igényelheti a támogatást, ha legalább a kérelem benyújtása napján már hazai TB jogviszonyban áll. Az azt megelőző időszakra a külföldi TB jogviszony is figyelembe vehető, amennyiben rendelkezésre áll arról külföldi társadalombiztosítási hatósági igazolás.
Az igénylő, ha foglalkoztatva van, függetlenül a munkaidejétől (2-4-6-8 óra), biztosítottnak minősül. Tehát nem számít, hogy a foglalkoztatása teljes vagy részmunkaidőben történik-e az 1 éves TB jogviszony tekintetében.
Figyelembe vehető a nyugdíjasként végzett keresőtevékenység
is.
5. A felújítási számlák világa
A felújítási munkákat 2021. január 1-je után kiállított és teljesített, azaz kifizetett számlák másolatával kell igazolni. A számlák vagy az igénylő, vagy együttes igénylés esetén házastársa/élettársa nevére és a felújított lakás címére kell, hogy szóljanak. Fontos, hogy csak egy névre. A számlák már gyűjthetők, illetve a felújítási munkálatok megkezdhetők azelőtt is, hogy például az állandó lakcím bejelentése, vagy 1 éves fennállása meglenne.
Anyag és munkaszámlák nyújthatók be, utóbbiak vállalkozási szerződéssel egyetemben.
Figyelni kell arra, hogy a támogatás összegében 50-50%-ban szerepelhet az anyagköltség és munkadíj. Az anyag+munkadíjról szóló, kifizetett számlákat összesítetten úgy kell beadni, hogy a támogatás összegében a két költségtípus azonos arányban szerepelhessen. Ez a feltétel nem az egyes számlákra vonatkozik, hanem az összköltségen belül a támogatással érintett részre.
Nem szükséges, hogy minden típusú felújítási munkálathoz legyen anyag és munka költség számla is. Ha többféle munkálat is felmerül, lehet olyan közülük - ha összességében a fenti arány megvalósul -, amit például mi magunk végzünk el.
Az alábbi táblázatban néhány példát gyűjtöttem össze nektek, hogy bizonyos anyag-munkaköltség számlák mellett mekkora támogatásra is lehettek jogosultak.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az összköltséget felezzük, maximum ennyi lehet a támogatás (legfeljebb 3.000.000 Ft). A támogatás összegét is felezni kell, mert a támogatás felének anyagköltségnek kell lenni, a másik felének munkadíjnak. Ez azonban csak akkor működhet, ha van elegendő anyag, illetve munkadíj számla. Ha valamelyik nem éri el a lehetséges támogatás felét, illetve a munkálatok teljes költségének legalább a negyedét, akkor az igénylő nem jogosult, csak a kisebb tétel kétszeresére.
Ezt a cikket a csalad.hu és Családbarát
Magyarország támogatta.